Bukarest, 2019. június 27., csütörtök (MTI) - Az Európa Tanács intézményeinek vezetőit tájékoztatta levélben az úzvölgyi katonai temető ügyében elkövetett jogsértésekről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - adta hírül csütörtökön az RMDSZ tájékoztató hírlevelében.

A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Korodi Attila, az ET parlamenti közgyűlésének RMDSZ-es tagja által aláírt levelet megküldték az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elnökének és alelnökeinek, az ET politikai csoportjainak és az EU-tagállamok nemzeti delegációinak.

Az Európa Tanács június 24-28. között ülésező parlamenti közgyűlésében az RMDSZ felhívta a nemzetközi partnerek figyelmét a kisebbségekkel szemben Úzvölgyében zajló jogsértésekre. Korodi Attila elmondta: bár Románia mindenütt azt hangsúlyozza, hogy példaértékűen bánik kisebbségeivel, ezt a romániai magyar közösség mégsem érzékeli. "Románia még mindig úgy tekint az itt élő kisebbségekre, mint nemzetbiztonsági kockázatra, ezért az ország törvényeit is kettős mércével alkalmazza velünk szemben: számos jogsértés történt az úzvölgyi temetőben, mi több a jogsértések sorát az állam intézményei folytatják, semmibe véve az ország törvényeit" - fejtette ki Korodi Strasbourgban, ahol röviden ismertette a levél tartalmát. A dokumentáció kép- és videóösszeállítást is tartalmaz a június 6-i eseményekről.

A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy a moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára már elnéptelenedett, hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást.

kbu \ hbl \ kvb – MTI | 2019. június 27.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
Elfogadom Elutasítom