Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 2., szombat (MTI) - A Csíkszeredai Bíróság törölte azt a 3000 lejes (210 ezer forintos) bírságot, amelyet Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat elnökhelyettesére rótt ki a Hargita Megyei Csendőrség amiatt, hogy nem jelentette be a csendőrségen is az önkormányzat június 6-i úzvölgyi rendezvényét.

Az elsőfokú ítéletről a Háromszék napilap számolt be szombaton, internetes oldalán. Amint közölte: az ítélet ellen a hivatalos közlés utáni harminc napban nyújthat be fellebbezést a csendőrség.

Grüman Róbert szakaszgyőzelemnek tekinti a bírósági ítéletet. Úgy vélekedett, az ítélet nem cáfolja, hogy továbbra is kettős mérce érvényes Romániában. "Továbbra sem állították elő azokat, akik meggyalázták az úzvölgyi katonatemetőt, ellenkezőleg, kitüntették a temetőfoglalókat" - idézte a Háromszék napilap a politikust.

A Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része, az első világháborúban itt létrehozott katonatemetőt a román védelmi minisztérium is Hargita megyei létesítményként tartja számon. A sírkertet azonban a Bákó megyei Darmanesti polgármesteri hivatala saját közvagyonaként telekkönyveztette, és áprilisban Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát és emlékművet hozott létre az általa nemzetközinek tekintett temetőben.

Június 6-ra Darmanesti önkormányzata román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte az ortodox egyház naptárában szereplő hősök napjára. A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták. A székelyföldiek azért vontak élő láncot a temető elé, hogy a hősök napi koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a több román hatóság által is törvénytelennek nyilvánított román parcellát.

A csendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, de nem állta útját azoknak a futballhuligánoknak, akik behatoltak a temetőbe, letépték a sírkert kapuját és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román felvonulóknak. A román sajtó később kiderítette, hogy a csendőrségi akciót az a Sebastian Gheorghe Cucos ezredes, a csendőrség parancsnokhelyettese vezette, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy 2018. augusztus 10-én a román diaszpóra bukaresti tüntetésén futballhuligánok segítségét igénybe véve oszlatta fel a kormányellenes megmozdulást.

A június 6-i erőszakos temetőfoglalás után a román hatóságok csak Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére róttak ki egyenként 3000 lejes bírságot, amiért elmulasztották, hogy a csendőrségen is bejelentsék a székelyföldi rendezvényt. Az események után Csíkszentmárton önkormányzata, Borboly Csaba megyeelnök és több magyar résztvevő is ügyészségi feljelentést tett a támadók ellen. Ezek az ügyek azonban mindeddig csak a kivizsgálási szakaszba jutottak.

Október 25-én, a román hadsereg napján a temetőben tartott megemlékezés keretében Constantin Toma, Darmanesti polgármestere kitüntette a június 6-i román megmozdulás szervezőit, az emlékművet felszentelő ortodox papok egyikét, valamint azt a gyermeket, aki elsőként hatolt a temetőbe, és a második világháborúban elesett magyar hősök emlékművére felmászva lobogtatta a román zászlót.

kga \ kszk \ kvb – MTI | 2019. november 2.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
Elfogadom Elutasítom