Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Kolozsvár, 2019. május 17., péntek (MTI) - A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a román állam intézményeinek sürgősen tisztázniuk kell, hogy hol húzódik a határ a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Dormánfalva között, és le kell zárniuk a határvitát.

Liviu Dragnea egy dél-romániai kampánylátogatáson válaszolt újságírói kérdésre az úzvölgyi temetőről, szavait a Mediafax hírügynökség idézte. Kijelentette: nem kell egymásnak ugrani a katonatemető miatt, hanem mértékletességre, megértésre van szükség a határvita lezárásához.

„Ne ugorjunk egymásnak. (.) Könnyű olajat önteni a tűzre, de én soha nem tettem ezt. Az állam intézményeinek, az építkezési felügyelőségnek, a prefektusoknak, az érintett polgármesteri hivataloknak, a kataszteri hivataloknak, a Belügyminisztériumnak, a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumnak egy asztalhoz kell ülni a következő napokban, hogy megállapítsák, hol a határ a szomszédos megyék és települések között. (.) Az egyik fél azt mondja, hogy a temetőben a létező sírokra mások kereszteket tettek, és ez sírgyalázás, a másik fél viszont azt állítja, hogy ez az ő területe. Ezek nagyon fontos szimbolikus ügyek, mértékletességre, megértésre van szükség a rendezésükhöz, és arra, hogy mindenki leüljön egy asztalhoz, és tisztázzuk, hogy hol van a határ” - idézte a Mediafax hírügynökség a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő szociáldemokrata politikust.

A román sajtóba pénteken robbant be az úzvölgyi katonatemető ügye, azt követően, hogy csütörtökön egy civil akciócsoport - a helyzet tisztázásáig - fekete fóliával burkolta be a román emlékművet és a névtelen román katonáknak állított betonkereszteket. A fóliát az úzvölgyi kezdeményező bizottság tagjai azonnal eltávolították, de az akciócsoport szétküldött felvételei elterjedtek a sajtóban, és a Bákó megyei rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, ahol félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állított fel. Ezek felavatását a moldvai kisváros önkormányzata május 17-ére hirdette meg, de - miután a román hatóságok törvénytelennek nyilvánították az emlékműállításra kibocsátott építési engedélyt - Constantin Toma polgármester bejelentette, hogy elhalasztják az avatást.

Az úzvölgyi katonatemetőt Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelyeként tartják számon. A temetőben 1994-ben második világháborús emlékművet is állítottak, amelynél évről évre augusztus 26-án tartanak nagyszabású megemlékezést.

A Csíkszentmárton község leltárában szereplő temetőt az elmúlt években az önkormányzat forrásaiból, a magyar Honvédelmi Minisztérium és magánszemélyek adományaiból újították fel. A bekerített, székely kapuval ellátott emlékhelyen mintegy hatszáz fakeresztet állítottak. A román katonákra emlékeztető kereszteket részben a temető sétányára, részben a még meg nem jelölt magyar katonasírokra állították.

Úzvölgye közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvához esik közelebb. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.

kga \ kpj \ bpt | MTI – 2019. május 17.

 

0
0
0
s2smodern

© 2019 - 2021 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.