Budapest, 2019. június 6., csütörtök (MTI) - Az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba péntekre - közölte a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára csütörtök este Facebook-oldalán.

Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt.

Mindenki emlékezhet a halottjaira, de nem így - jelentette ki, kiemelve: „ez nem más, mint öncélú erőszak”.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a történtekről egy a helyszínen készült videót tett közzé Facebook-oldalán, és azt írta: „ha ezt a barbárságot a román politika nem akarta megakadályozni, akkor az morális botrány, ha nem tudta, az pedig államigazgatási csőd”.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Korábban Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára az MTI-vel közölte: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.

 

bkdi \ bpt – MTI | 2019. június 6.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - 2023 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.