Budapest, 2019. május 6., hétfő (MTI) - Teodor Meleşcanu román külügyminiszter közbenjárását kérte az úzvölgyi katonatemető ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, Szijjártó Péter Pozsonyban, a Visegrádi Csoport és a Keleti Partnerség országai külügyminisztereinek találkozóján tárgyalt Teodor Melescanu román külügyminiszterrel, az úzvölgyi magyar katonai temetőben zajló építkezések kapcsán.

  Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy járjon közben a helyi önkormányzatnál a munkálatok leállítása érdekében, tekintettel arra, hogy a területen még mindig lehetnek feltáratlan magyar katonasírok, melyek fölé más emlékművet építeni kegyeletsértő és ellentétes a kétoldalú megállapodásokkal - közölte a tárca.

Szijjártó Péter emellett sürgette a honvédelmi tárcák közötti szakértői tárgyalások mielőbbi megkezdését az ügy megnyugtató rendezése érdekében.

  A két miniszter megerősítette a két kormány szándékát a kétoldalú kapcsolatok folyamatos javítása iránt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

 Az úzvölgyi katonatemető Hargita megye legnagyobb és legjelentősebb első világháborús emlékhelye, azonban a Kárpátokon túl fekvő Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzata önkényesen létrehozta az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét a közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye első világháborús osztrák-magyar katonai temetőjében. A beavatkozás során 52 betonkeresztet és egy nagyméretű ortodox keresztet állítottak fel a bekerített sírkertben, ahol az osztrák-magyar monarchia mintegy hatszáz katonája nyugszik.

 Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a múlt héten levélben kérte Viorica Dancila román miniszterelnököt, hogy az ügy tisztázásáig közigazgatási úton állítsa le az úzvölgyi katonatemető átalakítását.

bGK \ bdó \ kvs – MTI 2019. május 6.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
Elfogadom Elutasítom