Bákóba helyezték át a megyehatárpert, amely Úzvölgye területének a hovatartozását tisztázhatjaKolozsvár, 2020. augusztus 13., csütörtök (MTI) - A Krónika napilap csütörtöki híradása szerint a Bákó Megyei Törvényszékre helyezték át azt a pert, amelyik a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Darmanesti határvitáját hivatott eldönteni.

A határvita tulajdonképpen a törvény értelmében Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település területének, és a sokat vitatott katonai temetőnek a hovatartozásáról szól.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás a tavalyi erőszakos cselekmények ügyében

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. augusztus 3., hétfő (MTI) - A bíróságon és az ombudsmannál folytatódhat az eljárás az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében - közölték a panasztevők.

Hétfőn a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig sajtótájékoztatón tudatta: megfellebbezte a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke azt jelentette be, hogy - a Romániában nép ügyvédjének nevezett - ombusmanhoz fordul az ügyben.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Kivizsgálást kér egy román jogvédő szervezet az úzvölgyi dossziét lezáró ügyész ellenGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. augusztus 1., szombat (MTI) - Közleményben szólította fel az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyeletet, hogy vizsgálja ki: miként tekinthette Daniel Constantin Galbeaza moinesti ügyész úgy, hogy nem minősül gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly júniusban skandált „kifele a magyarokkal az országból!” jelszó.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Az ügyészség szerint nem minősül uszításnak a "kifele a magyarokkal az országból!" jelszóGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. július 31., péntek (MTI) - A moniesti ügyészség szerint a „kifele a magyarokkal az országból!” csupán egy „magyarellenesnek vélt jelszó”, és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak.

A Hotnews.ro portál pénteken ismertette azt a rendeletet, amellyel a moinesti bíróság melleti ügyészség ügyésze vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Szakértő: előrelépés történhet a temető iratainak ügyébenBudapest, 2020. július 16., csütörtök (MTI) - Az úzvölgyi katonatemető iratainak kiadásával kiderülhet, hogy a korábban Dormánfalva által átadott, tulajdonlást igazoló iratok hamisak-e - mondta Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemetőGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. július 14., kedd (MTI) - A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemetőBukarest, 2020. június 12., péntek (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben üdvözölte pénteken, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának vallásszabadságról szóló éves jelentése - a Romániáról szóló részben - az úzvölgyi katonatemető ügyére is kitér.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető, 2019. június 6.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. május 28., csütörtök (MTI) - Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat - tájékoztatott a Székelyhon portál.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Darmanesti első fokon elvesztette a Csíkszentmárton ellen indított pert / Erőszakos temetőfoglalás, 2019. június 6.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. április 10., péntek (MTI) - Darmanesti város önkormányzatnak nem sikerült érvényteleníttetnie azt a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot mely a csíki község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat.

0
0
0
s2smodern

54 ziua eroilor valea uzului 2019Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája | 2020. március 19.

Mint ismeretes, a román ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva lezárta a nyomozást az úzvölgyi hősi katonatemetőnél történt, egyértelműen és súlyosan magyarellenes cselekmények tárgyában. Erről korábban Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke tájékoztatta a közvéleményt, jelezve, hogy pártja megfellebbezi az ügyészségi határozatot, melyre március 19-én sor is került. A Néppárt elnöke most újra megerősítette: ha igazuknak nem sikerül érvényt szerezniük, a nemzetközi fórumokhoz fordulnak.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgye – Erőszakos temetőfoglalás 2019. június 6.Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája | 2020. március 3.

Kellemetlen meglepetés ért mindannyiónkat tegnap, amikor kézhez kaptuk azt az ügyészségi választ, melyben az úzvölgyi magyarellenes cselekmények kapcsán született feljelentésekre érkezett reakció. Bár a feljelentések keletkezésekor még nem létezett az Erdélyi Magyar Szövetség, a Néppárt és az MPP szinte egyidőben fordult a hatósághoz sírgyalázás, garázdaság, rongálás, testi sértés, valamint gyűlöletkeltés miatt. Bár a sajtót tavaly bejárták azok a felvételek, melyeken egyértelműen látszanak az erőszakos események, a román ügyészség mégis lezárta a nyomozást – bűncselekmény hiányára hivatkozva” – tájékoztatott Csomortányi.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Hargita megye is beléphet a Csíkszentmárton és Darmanesti közötti perbeGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. február 27., csütörtök (MTI) - A Bákó Megyei Törvényszék csütörtöki végzése értelmében Hargita megye önkormányzata is beléphet abba a perbe, amelyet Csíkszentmárton község indított a moldvai, Bákó megyei Dărmănești (Dormánfalva) önkormányzata ellen az úzvölgyi temetőt dărmănești-i közvagyonná nyilvánító önkormányzati határozat érvénytelenítése céljával.

0
0
0
s2smodern

Úz-völgye, 2019 május 12Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. február 3., hétfő (MTI) - A román hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.

A csontokat a jászvásári (Iasi) Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinesti-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. december 20., péntek (MTI) - A Bákó megyei törvényszék pénteken összevonta azt a két pert, amelyek az úzvölgyi katonatemető átalakítására kiállított darmanesti-i építési engedély érvénytelenítését, és a temető eredeti állapotának a visszaállítását célozzák.

0
0
0
s2smodern

Úz-völgye 2019. május 12.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. december 2., hétfő (MTI) - A Népi Mozgalom Párt (PMP) pártjához tartozó román parlamenti képviselők egy csoportja törvénymódosítással az állami magánvagyonába helyezné a katonatemetőket, és a román védelmi minisztériumra bízná a sírkertek gondozását - erről nyilatkozott hétfőn Marius Pascan Maros megyei képviselő, a PMP ügyvezető elnöke az Agerpres hírügynökségnek.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. november 6., szerda (MTI) - Az úzvölgyi katonatemetőben történtek és az ügy legújabb fejleményei, valamint a délvidéki magyar helységnévtáblák visszaállítása szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja szerdai budapesti ülésének napirendjén.

Pánczél Károly, a testület fideszes társelnöke újságíróknak elmondta: a tanácskozáson Tánczos Barna RMDSZ-szenátor adott tájékoztatást a katonatemetőben történtekről, illetve a legújabb fejleményekről.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető – 2019. május 12.

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 6., szerda (MTI) - A román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) meghívására az úzvölgyi katonatemetőben tájékozódtak szerdán délelőtt a román, a magyar, az orosz és a német hadisírgondozó hivatalok képviselői.

A tanácskozás után Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának a parancsnoka az MTI-nek telefonon elmondta: a román és a magyar hadisírgondozó hivatal illetékeseinek júniusi megbeszélése óta semmilyen előrelépés nem történt a temető helyzetének rendezése ügyében.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető – 2019. május 12.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 5., kedd (MTI) - Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének a tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa a Darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi temetőre vonatkozó határozatait.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 2., szombat (MTI) - A Csíkszeredai Bíróság törölte azt a 3000 lejes (210 ezer forintos) bírságot, amelyet Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat elnökhelyettesére rótt ki a Hargita Megyei Csendőrség amiatt, hogy nem jelentette be a csendőrségen is az önkormányzat június 6-i úzvölgyi rendezvényét.

Az elsőfokú ítéletről a Háromszék napilap számolt be szombaton, internetes oldalán. Amint közölte: az ítélet ellen a hivatalos közlés utáni harminc napban nyújthat be fellebbezést a csendőrség.

0
0
0
s2smodern

01 uz volgye valea uzului 2019 05 12Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. október 26., szombat (MTI) - A Hargita megyei önkormányzat szombati közlése szerint Valentin Ivancea, Bákó megye új prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon a darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó határozatait.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Bákó megyei törvényszék közigazgatási osztályán elindított perek egyikében a prefektus kifogásolta a temető átalakítására kibocsátott építési engedélyt, a másikban pedig azokat a határozatokat, amelyekkel a kisváros saját közvagyonába helyezte át a temetőt.

0
0
0
s2smodern

57 ziua eroilor valea uzului 2019Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár/Úzvölgye, 2019. október 25., péntek (MTI) – Kitüntetéseket adott át Constantin Toma, a Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) polgármestere pénteken azoknak, akik június 6-án a magyarok élő láncát megkerülve elsőkként jutottak be az úzvölgyi katonatemetőbe, és annak az ortodox papnak is, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a román hősök parcelláját.

0
0
0
s2smodern

01 uz volgye valea uzului 2019 05 12Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. október 16., szerda (MTI) -
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása - közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.

A lap kérdésére a román védelmi tárca nem adott konkrét választ, hogy mikor és milyen szinten folytatódnak a román-magyar tárgyalások az úzvölgyi haditemető ügyében. A korábbi megegyezés szerint szeptemberben kellett volna sort keríteni az újabb tárgyalási fordulóra, Bukarest azonban halasztást kért.

0
0
0
s2smodern

Arad, 2019. október 7., hétfő (MTI) - Szijjártó Péter szerint mind Románia, mind Magyarország számára hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ez által Közép-Európa is erősebbé válna. A külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott hétfő reggeli sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter úgy vélte: az erdélyi magyarság felé gyakorolt pozitív gesztusok erősíthetnék a két ország kapcsolatait és szerepüket Közép-Európában. Elmondta: Magyarország fontos erőforrásnak látja a területén élő román közösséget, és folyamatosan intézkedéseket hoz megerősítésére.

„Ezt várnánk el a román politikai vezetésétől is az erdélyi magyar nemzeti közösség vonatkozásában” - tette hozzá.

Kijelentette: a magyar fél szeretné, ha az elmúlt időszakban komoly feszültséget jelentő úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar oldalról kezdeményezett szakmai tárgyalásokat nem gátolná és nem késleltetné a román kormány, és megfelelő partnert delegálna ezekhez. „Főleg azt várjuk el a román kormánytól, hogy akadályozzák meg a további provokációkat" - utalt a román nacionalista szervezetek által október 25-re meghirdetett úzvölgyi megemlékezésre.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető, 2019. május 12.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. október 3., csütörtök (MTI) -

Bukarest kérésére október végére halasztották Románia és Magyarország hadisír-gondozásért felelős illetékes hivatalai az úzvölgyi katonatemető közös bejárását - közölte csütörtökön a Maszol.ro portál.

Várkonyi Melinda százados, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kommunikációs felelőse a portálnak elmondta, az eredetileg szeptemberre tervezett közös úzvölgyi terepbejárást a román fél kérésére október utolsó hetére halasztották. A halasztás okairól a magyar fél nem nyilatkozott, de a Maszol úgy tudja, hogy a bukaresti Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) nem kapott választ azoknak az országoknak a külképviseletétől, amelyeknek - tudomásuk szerint - halottaik nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben. Az így nyert időszakban "még egy kört akarnak futni a temető nemzetköziesítése ügyében" - írja a portál.

0
0
0
s2smodern

Erőszakos temetőfoglalás az Úzvölgyében - 2019. június 6.Brüsszel/Strasbourg, 2019. október 1., kedd (MTI) - Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához fordult, hogy tegyen jelentést az úzvölgyi helyzetről, fellépésével meg kell akadályozni ugyanis, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül - jelentette ki Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgye – 2019. június 6.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: 
Kolozsvár, 2019. szeptember 3., kedd (MTI) - A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) román nacionalista szervezetek feljelentése nyomán vizsgálja egyes magyar politikusok felelősségét az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án történt incidens kapcsán - írta kedden a Maszol.ro portál.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az úzvölgyi csatáról a 75. évfordulónGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: 
Úzvölgye, 2019. augusztus 26., hétfő (MTI) - Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg hétfőn az Erdély és Moldva határán fekvő Úzvölgye katonai temetőjében a völgyben 75 éve vívott csata áldozatairól.

0
0
0
s2smodern

Tiltakozás és ima az Úz-völgyében – 2019. május 12.Az utóbbi idők eseményei bebizonyították, hogy történelmünket nem elég ismernünk, azt meg is kell ismertetnünk, el kell fogadtatnunk másokkal is. És nem csupán fiataljainkkal, hanem mindazokkal, akik kétségbe vonják szülőföldön való létünk jogosultságát, azokkal, akik azért ténykednek, hogy kényelmetlenné tegyék számunkra itt az életet, ellehetetlenítsék magyar megmaradásunkat.

0
0
0
s2smodern

Az úzvölgyi eseményekről az EMI-táborbanPoltikusok és civilek ültek egy asztalhoz az EMI-táborban csütörtökön, hogy kibeszéljék, mi történt és mi fog történni az úzvölgyi katonai temetőben. A Sorbán Attila Örs moderálásával zajló panelbeszélgetésen Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke képviselte az erdélyi magyar politikai pártokat, nem mellesleg a június 6-i úzvölgyi események résztvevőiként szóltak a témához. A beszélgetésre meghívást kapott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának RMDSZ-es elnöke is, de nem jelent meg. Részt vett viszont, és az úzvölgyi események civil szemtanújaként osztotta meg gondolatait a csíkkarcfalvi Márton Róbert, illetve az Ausztriában élő, magát gyimesi csángó-székelynek tituláló Baliga Csaba, aki az úzvölgyi történések után nemzetközi színtereken ismertette a kialakult helyzetet, kérve az illetékes hatóságok segítségét az ügyben.

0
0
0
s2smodern

Az elmúlt évekhez hasonlóan, hagyományörző egyesületek idén, augusztus 26-án is megemlékezést szerveznek az úzvölgyi katonatemetőben, hogy leróhassuk kegyeletünket és együtt tisztelegjünk az úzvölgyi harcokban elesett hőseink emléke előtt. Tekintettel az elmúlt időszakban a hősi katonatemetőnknél történtekre, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége kiemelten fontosnak tartja, hogy a meghirdetett eseményen minél nagyobb számban legyünk jelen, ezért részvételre buzdít minden jószándékú, történelmi múltunkat tisztelő polgárt!

0
0
0
s2smodern

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2019. augusztus 4., vasárnap (MTI) - Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet” felirat volt olvasható.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. július 30., kedd (MTI) - Jó irányba halad az úzvölgyi katonatemető ügye, egyre több román állami szerv mondja ki, hogy jogtalanságok, igazságtalanságok történtek - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kedd este az M1 aktuális csatorna műsorában.

0
0
0
s2smodern

Az öt magyar katona - Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Madaninecz György és Román Mihály - halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Tusnádfürdő, 2019. július 24., szerda (MTI) - A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) illetékese szerint az úzvölgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.

A bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette szerdán Tusnádfürdőn, az úzvölgyi katonatemetőről, valamint a Hargita és Bákó megye közötti határvitákról szervezett pódiumbeszélgetésen. A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona: Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. július 24., szerda (MTI) - Bákó megye prefektusa nem indította el Dărmănești (Dormánfalva) polgármesteri hivatala ellen azokat a közigazgatási pereket, amelyeket az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos törvénytelennek vélt intézkedései miatt helyezett kilátásba.

A perek el nem indításáról a prefektus hivatala tájékoztatta írásban az MTI-t kedden.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Székelyudvarhely, 2019. július 23., kedd (MTI) - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására csaknem ötszázan tüntettek kedd délután Székelyudvarhelyen az úzvölgyi katonatemető átalakítása és a magyarokat érintő más közelmúltbéli jogtiprások ellen.

0
0
0
s2smodern

Kelta kereszt az uzvölgyi katonatemetőben - 2019. május 12.Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. július 19., péntek (MTI) - A romániai Elie Wiesel intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dărmănești (Dormánfalva) polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. július 19., péntek (MTI) - Egy friss tanulmány szerint az úzvölgyi temetőben eltemetett, románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá - hangzott el pénteken az M1 aktuális csatornán.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - 1927Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. július 18., csütörtök (MTI) - Egy az úzvölgyi katonatemetővel foglalkozó friss tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a román okmányokban név szerint is megemlített hét románnak tekintett, Úzvölgyén eltemetett katona közül három nem a román hadseregben szolgált, négyre vonatkozóan pedig egyelőre nem kerültek nyilvánosságra adatok.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. július 10., szerda (MTI) - Románia olyan nyilatkozatot tett, amely nehezíti a kétoldalú kapcsolatok javítását - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel, a román külügyminisztérium szerdai közleményére reagálva.

A tájékoztatás szerint a román külügyminisztérium Szijjártó Péter és román kollégája, Teodor Melescanu keddi tárgyalásáról adott ki nyilatkozatot.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Kolozsvár, 2019. július 9., kedd (MTI) - Eredménytelenül végződött a romániai Hargita és Bákó megye határvitájában egyeztetni próbáló vegyes bizottság kedden tartott gyimesbükki ülése.

A két megye prefektusa által összehívott, és az érintett települési és megyei önkormányzatok elöljáróinak, illetve a két megye kataszteri hivatala képviselőinek a részvételével tartott ülésen csak olyan jegyzőkönyv született, amely az össze nem egyeztethető álláspontokat tartalmazta.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - 2023 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.