Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Kolozsvár, 2019. július 9., kedd (MTI) - A „kisebbség- és magyarellenes román állampolitika” leállításának céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).

0
0
0
s2smodern

Csorbató/Budapest, 2019. július 9., kedd (MTI) - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a szlovákiai Csorba-tó mellett.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgye katonatemető, 2019. május 12. Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2019. július 2., kedd (MTI) - Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót kedden Viorica Dancila román miniszterelnöknél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. július 1., hétfő (MTI) - Feljelentette az ügyészségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét Mircia Chelaru nyugalmazott tábornok, aki a június 6-ai úzvögyi incidensről tett kijelentései miatt háborús propagandával vádolja Kelemen Hunort - közölte hétfőn a Maszol.ro kolozsvári magyar hírportál, az Evenimentul Zilei című román lap értesülésére hivatkozva.

0
0
0
s2smodern

A Hősők napja – Úzvölgye, 2019. június 6. Bukarest, 2019. június 28., péntek (MTI) - A román hatóságok három hét elteltével sem vonták felelősségre az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án történt erőszakos behatolás elkövetőit, míg a békés imalánc magyar szervezői közül kettőt is tetemes pénzbírsággal sújtottak - írta pénteken a romániai magyar sajtó.

0
0
0
s2smodern

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2019. június 28., péntek (MTI) - A román védelmi minisztérium szerint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka félretájékoztatta a közvéleményt arról a magyar-román szakmai megbeszélésről, amelyet a hadisírgondozásért felelős szervezetek küldöttségei folytattak egymással szerdán Bukarestben az úzvölgyi hősi temető ügyében.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Több százan tüntettek Sepsiszentgyörgyön a kegyeletsértés ellenSepsiszentgyörgy/Bukarest, 2019. június 27., csütörtök (MTI) - Több száz tüntető vonult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására csütörtök délután Sepsiszentgyörgy főterére az úzvölgyi hősi temető védelmében, a magyar katonák maradványai fölé ortodox kereszteket helyező moldvai Darmanesti (Dormánfalva) által elkövetett kegyeletsértés ellen tiltakozva.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 27., csütörtök (MTI) - Az Európa Tanács intézményeinek vezetőit tájékoztatta levélben az úzvölgyi katonai temető ügyében elkövetett jogsértésekről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - adta hírül csütörtökön az RMDSZ tájékoztató hírlevelében.

0
0
0
s2smodern

16 uz volgye 2019 05 12Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2019. június 26., szerda (MTI) - Megkezdődött a szakmai egyeztetés és a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése az úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar és a román hadisírgondozásért felelős szervezetek között - közölte az MTI-vel Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a magyar küldöttség vezetője szerdán.

A magyar küldöttség Bukarestben a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE) vezetőségével tárgyalt, a megbeszéléshez később Nicolae Nasta, a román védelmi minisztérium parlamenti államtitkára is részt vett.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 25., kedd (MTI) - Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére - tudta meg a kolozsvári Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól.

0
0
0
s2smodern

Úzvölgyi katonatemető - Tüntetés Csíkszeredában - 2019. június 18.A csíkszeredai tüntetés után most Sepsiszentgyörgy főterére hívja az Erdélyi Magyar Néppárt mindazokat, akik tiltakozni kívánnak az úzvölgyi hősi katonatemetőnél történtek miatt. 2019. június 27-én (csütörtökön) 18 órára várják a polgárokat, hogy együtt követeljék a katonatemető államosításának beszüntetését, az eredeti állapotok visszaállítását, valamint a Hargita megyei prefektus azonnali lemondását.

0
0
0
s2smodern

Csíkszereda/Bukarest, 2019. június 18., kedd (MTI) - Több száz, Székelyföld különböző térségeiből összesereglett tüntető követelte kedden Hargita megye prefektusának lemondását Csíkszeredában azon a demonstráción, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hirdetett meg az úzvölgyi katonatemető körüli botrány miatt - derült ki a Székelyhon.ro erdélyi hírportál helyszíni beszámolójából.

0
0
0
s2smodern

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Nagyvárad, 2019. június 17., hétfő (MTI) - Az úzvölgyi katonatemető államosításának leállítását, a sírkert eredeti állapotának helyreállítását és Hargita megye prefektusának lemondását, vagy leváltását követeli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azon a tüntetésen, amelyet kedd délutánra hirdetett meg Csíkszeredába, a Hargita megyei prefektusi hivatal épülete elé.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 15., szombat (MTI) - A Kovászna megyei önkormányzat alelnökéhez hasonlóan Hargita megye önkormányzatának elnökét, Borboly Csabát is megbírságolta 3 ezer lejre (204 ezer forint) a román csendőrség az úzvölgyi katonai temetőnél június 6-án szervezett békés tüntetés miatt.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 13., csütörtök (MTI) - A Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselői ott lesznek a román védelmi tárcával az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó megbeszélésen - tudatta a HM csütörtökön az MTI-vel.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 13., csütörtök (MTI) - Romániának nem az úzvölgyi temető békés emlékezőit, hanem a múlt heti erőszakos, magyarellenes akció valódi felelőseit kell megbüntetnie - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott rendezvényt követően.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:

Kolozsvár, 2019. június 13., csütörtök (MTI) - A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) összegzése szerint 11 román katona nyugszik az úzvölgyi katonatemetőben, és mind Csíkszentmárton, mind pedig Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata az ONCE jóváhagyása nélkül alakította át a temetőt.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 12., szerda (MTI) - A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg szerdán kiadott közleményében.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 11., kedd (MTI) - Bákó megye prefektusa - korábbi bejelentésétől eltérően - még mindig nem támadta meg a közigazgatási bíróságon azt az építési engedélyt, amelyet a dărmănești-i (dormánfalvi) polgármesteri hivatal állított ki maga számára az úzvölgyi katonatemető átalakítására.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 11., kedd (MTI) - Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a parlamentben.

0
0
0
s2smodern

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:

Bukarest, 2019. június 10., hétfő (MTI) - Carmen Dan román belügyminiszter szerint az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án szolgálatot teljesítő rendőri és csendőri erők teljesítették küldetésük három fő célkitűzését: sikerült megelőzniük a magyarok és románok közti összetűzést, a személyi sérüléseket és a sírgyalázást.

A tárcavezető hétfői sajtóértekezletén tért ki a múlt heti úzvölgyi incidensre.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 10., hétfő (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények "nem akarták, vagy nem tudták" megakadályozni a június 6-ai incidenseket - mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akivel a Mediafax hírügynökség közölt hétfőn interjút.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 10., hétfő (MTI) - Szijjártó Péter külgazdasági es külügyminiszter hétfőn ismételten telefonon egyeztetett Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az úzvölgyi helyzetről - közölte a minisztérium sajtófőosztálya hétfő délelőtt az MTI-vel.

0
0
0
s2smodern

Kolozsvár, 2019. június 9., vasárnap (MTI) - A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét - közölte vasárnap Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.

0
0
0
s2smodern

Kolozsvár, 2019. június 9., vasárnap (MTI) - Román-magyar szolidaritási menetet szerveztek szombat este Kolozsváron az úzvölgyi katonatemetőnél történt incidensek miatt.

A Mediafax hírügynökség azt közölte, hogy mintegy háromszáz román és magyar nemzetiségű ember gyűlt össze a Mátyás-szoborcsoport előtt a Facebookon meghirdetett rendezvényre.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Csíksomlyó, 2019. június 8., szombat (MTI) - Áder János szerint mindaz, ami az úzvölgyi katonatemetőben történt, kegyeletsértő, törvénysértő, nemzetközi megállapodást sértő, és mélységesen erkölcstelen is volt.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 8., szombat (MTI) - Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 7., péntek (MTI) - Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) feljelentést tesz a romániai ügyészségen az úzvölgyi katonatemetőnél történt csütörtöki incidens ügyében - közölte pénteken a két erdélyi magyar párt.

0
0
0
s2smodern

Bukarest, 2019. június 7., péntek (MTI) - Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 7., péntek (MTI) - Rongálás miatt vizsgálódik a román rendőrség az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidens nyomán. Erről a hatóság sajtóosztálya tájékoztatta pénteken az MTI-t.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 7., péntek (MTI) - Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet - mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki „minden udvariasságon és barátságon túlmenően”, központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - jelentette ki.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 6., csütörtök (MTI) - Az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba péntekre - közölte a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára csütörtök este Facebook-oldalán.

Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt.

0
0
0
s2smodern

Budapest, 2019. június 6., csütörtök (MTI) - Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány - közölte.

0
0
0
s2smodern

57 ziua eroilor valea uzului 2019Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Úzvölgye, 2019. június 6., csütörtök (MTI) - Erőszakkal benyomult az úzvölgyi katonatemetőbe csütörtök délután a helyszínre csődített több ezer román megemlékező, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.

A karhatalmi erőknek alig fél óráig sikerült pajzsot képezniük a lakatlan hegyi település temetője előtt élőláncot képező székelyföldi tiltakozók és a több ezer román megemlékező között. A zászlókkal felvonuló román tömeg a csendőrséget és a magyarokat becsmérlő jelszavakat skandált, az élő láncban álló székelyek pedig hangosan imádkoztak.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 6., csütörtök (MTI) - Csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő vont élőláncot az úzvölgyi katonatemető elé csütörtök délután, hogy megakadályozza az egyházi szertartásnak és koszorúzásnak a megtartását, amelyet Dormánfalva polgármesteri hivatala hirdetett meg a hősök napja alkalmából.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 5., szerda (MTI) - Péntekig kapott haladékot Dormánfalva (Darmanesti) polgármestere a Bákó megyei prefektustól arra, hogy tisztázza az úzvölgyi katonatemető román parcellájának létrehozásához hivatala által kiállított építési engedély vitatott törvényességű részleteit.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár/Csíkszereda, 2019. június 5., szerda (MTI) - Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva (Darmanesti) polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát és emlékművet.

A székelyföldiek „határozott de békés” tiltakozását Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora jelentette be szerda délután azon a csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyet Korodi Attilával az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével és Borboly Csabával, a Hargita megyei önkormányzat elnökével közösen tartottak.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 4., kedd (MTI) - Bákó megye prefektusa felszólította Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzatát, hogy vonja vissza azt a március 29-i határozatát, amellyel a kisváros közvagyonába sorolta be az úzvölgyi katonatemető területét.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. június 3., hétfő (MTI) - A román Nemzeti Védelmi Minisztérium közölte: az idegen háborús emlékhelyek átalakítása csakis a minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) előzetes hozzájárulásával végezhető el Romániában, és a hivatal - 2004-es megalakulása óta - nem járult hozzá az úzvölgyi katonatemető átalakításához.

0
0
0
s2smodern

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2019. május 29., szerda (MTI) - Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa törvénytelennek találja a csíkszentmártoni önkormányzat úzvölgyi katonatemető lezárására vonatkozó határozatát, és megtámadja a közigazgatási bíróságon.

A prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott erről szerdán. Mint pontosította: a déli órákban iktatják a bírósági keresetet, ami automatikusan felfüggeszti a kifogásolt önkormányzati határozat hatályát.

0
0
0
s2smodern

© 2019 - 2023 - uz-volgye.ro | valea-uzului.ro | Impresszum

A sepsiszentgyorgy.info tartalomszolgáltatása.

 

Az uz-volgye.ro és a valea-uzului.ro weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.