Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. április 10., péntek (MTI) - Darmanesti város önkormányzatnak nem sikerült érvényteleníttetnie azt a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot mely a csíki község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája | 2020. március 19.
Mint ismeretes, a román ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva lezárta a nyomozást az úzvölgyi hősi katonatemetőnél történt, egyértelműen és súlyosan magyarellenes cselekmények tárgyában. Erről korábban Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke tájékoztatta a közvéleményt, jelezve, hogy pártja megfellebbezi az ügyészségi határozatot, melyre március 19-én sor is került. A Néppárt elnöke most újra megerősítette: ha igazuknak nem sikerül érvényt szerezniük, a nemzetközi fórumokhoz fordulnak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája | 2020. március 3.
„Kellemetlen meglepetés ért mindannyiónkat tegnap, amikor kézhez kaptuk azt az ügyészségi választ, melyben az úzvölgyi magyarellenes cselekmények kapcsán született feljelentésekre érkezett reakció. Bár a feljelentések keletkezésekor még nem létezett az Erdélyi Magyar Szövetség, a Néppárt és az MPP szinte egyidőben fordult a hatósághoz sírgyalázás, garázdaság, rongálás, testi sértés, valamint gyűlöletkeltés miatt. Bár a sajtót tavaly bejárták azok a felvételek, melyeken egyértelműen látszanak az erőszakos események, a román ügyészség mégis lezárta a nyomozást – bűncselekmény hiányára hivatkozva” – tájékoztatott Csomortányi.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. február 27., csütörtök (MTI) - A Bákó Megyei Törvényszék csütörtöki végzése értelmében Hargita megye önkormányzata is beléphet abba a perbe, amelyet Csíkszentmárton község indított a moldvai, Bákó megyei Dărmănești (Dormánfalva) önkormányzata ellen az úzvölgyi temetőt dărmănești-i közvagyonná nyilvánító önkormányzati határozat érvénytelenítése céljával.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. február 3., hétfő (MTI) - A román hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.
A csontokat a jászvásári (Iasi) Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinesti-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. december 20., péntek (MTI) - A Bákó megyei törvényszék pénteken összevonta azt a két pert, amelyek az úzvölgyi katonatemető átalakítására kiállított darmanesti-i építési engedély érvénytelenítését, és a temető eredeti állapotának a visszaállítását célozzák.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. december 2., hétfő (MTI) - A Népi Mozgalom Párt (PMP) pártjához tartozó román parlamenti képviselők egy csoportja törvénymódosítással az állami magánvagyonába helyezné a katonatemetőket, és a román védelmi minisztériumra bízná a sírkertek gondozását - erről nyilatkozott hétfőn Marius Pascan Maros megyei képviselő, a PMP ügyvezető elnöke az Agerpres hírügynökségnek.
Budapest, 2019. november 6., szerda (MTI) - Az úzvölgyi katonatemetőben történtek és az ügy legújabb fejleményei, valamint a délvidéki magyar helységnévtáblák visszaállítása szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja szerdai budapesti ülésének napirendjén.
Pánczél Károly, a testület fideszes társelnöke újságíróknak elmondta: a tanácskozáson Tánczos Barna RMDSZ-szenátor adott tájékoztatást a katonatemetőben történtekről, illetve a legújabb fejleményekről.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 6., szerda (MTI) - A román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) meghívására az úzvölgyi katonatemetőben tájékozódtak szerdán délelőtt a román, a magyar, az orosz és a német hadisírgondozó hivatalok képviselői.
A tanácskozás után Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának a parancsnoka az MTI-nek telefonon elmondta: a román és a magyar hadisírgondozó hivatal illetékeseinek júniusi megbeszélése óta semmilyen előrelépés nem történt a temető helyzetének rendezése ügyében.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 5., kedd (MTI) - Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének a tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa a Darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi temetőre vonatkozó határozatait.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. november 2., szombat (MTI) - A Csíkszeredai Bíróság törölte azt a 3000 lejes (210 ezer forintos) bírságot, amelyet Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat elnökhelyettesére rótt ki a Hargita Megyei Csendőrség amiatt, hogy nem jelentette be a csendőrségen is az önkormányzat június 6-i úzvölgyi rendezvényét.
Az elsőfokú ítéletről a Háromszék napilap számolt be szombaton, internetes oldalán. Amint közölte: az ítélet ellen a hivatalos közlés utáni harminc napban nyújthat be fellebbezést a csendőrség.
Úzvölgyi katonatemető - Bákó megye új prefektusa megtámadta a darmanesti-i önkormányzat határozatait
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2019. október 26., szombat (MTI) - A Hargita megyei önkormányzat szombati közlése szerint Valentin Ivancea, Bákó megye új prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon a darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó határozatait.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Bákó megyei törvényszék közigazgatási osztályán elindított perek egyikében a prefektus kifogásolta a temető átalakítására kibocsátott építési engedélyt, a másikban pedig azokat a határozatokat, amelyekkel a kisváros saját közvagyonába helyezte át a temetőt.
- Úzvölgyi katonatemető - Darmanesti polgármestere kitüntette a júniusi temetőfoglalókat
- Úzvölgyi katonatemető - A hősi halottak révén érintett országok véleményére vár a román védelmi minisztérium
- Szijjártó: a szorosabb együttműködésből Románia és Magyarország is profitálhatna
- Úzvölgyi katonatemető - Október végére halasztották a román-magyar szakértői egyeztetéseket