Az első és a második világháborúban elesett hősökre emlékeztek 2025. augusztus 26-án, kedden délután az úzvölgyi katonatemetőben, ahol egyházi szertartással, ünnepi beszédekkel és koszorúzással fejezték ki kegyeletüket emlékük előtt – írta a Maszol hírportál.
A Hargita megye keleti határán található, mára elnéptelenedett település katonatemetőjében tartott megemlékezésen mintegy háromszázan vettek részt. A beszámoló szerint a megemlékezésen ifj. Czikó László, Csíkszentmárton plébánosa és Bucsi Zsolt Tamás, a sepsiszentgyörgyi református vártemplom lelkésze tartott egyházi szertartást, amely közös imával zárult.


Elévülés miatt megszüntette a Bákói Táblabíróság az úzvölgyi temetőben verekedők és rongálók ellen indított utolsó büntetőpert, mely még a bírók asztalán volt, így a két vádlott megúszta büntetés nélkül - írta pénteken a Krónika erdélyi közéleti portál.
Elutasította a csíkszeredai bíróság az úzvölgyi katonatemetőbe tavaly júliusban kihelyezett fakeresztek ügyében benyújtott fellebbezést, melyben Csíkszentmárton és Hargita megye önkormányzata az ügyészségi vizsgálat folytatását kérte – számolt be kedden a bírósági ítélet alapján a Székelyhon.ro.
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2024. június 4., kedd (MTI) - Újra Úzvölgyébe készül a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amely magyarellenes gyűlöletkeltéssel próbálja népszerűségét növelni - mutatott rá Hajdú Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei képviselője, aki kedden az emberi jogokkal foglalkozó EBESZ-hivatal Bukarestbe látogató küldöttségének figyelmét is felhívta a június 13-ára tervezett újabb nacionalista megmozdulás által jelentett veszélyre.
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. augusztus 25., péntek (MTI) - A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben. Mihai Tarnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) román szervezet vezetője is felkérte híveit, hogy legyenek jelen.
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. július 15., szombat (MTI) - Nem bírságolt a román csendőrség az úzvölgyi katonatemetőben múlt szombaton történt újabb keresztállítás miatt - írta szombaton a Krónika erdélyi portál a Hargita megyei csendőrségre hivatkozva.
ap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. július 13., csütörtök (MTI) - Büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, valamint a romániai katonatemetőkért felelős Hősök Kultusza Országos Hivatal (ONCE) felé is jelezte az újabb úzvölgyi keresztállítást Csíkszentmárton önkormányzata - mondta el az MTI-nek Birtalan Sándor polgármester.
Bukarest, 2023. július 10., hétfő (MTI) - Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit.
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. július 10., hétfő (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tűrhetetlennek tartja és elítéli az újabb törvénytelen úzvölgyi keresztállítást, és támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában - írta az MTI-nek küldött hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor.
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. július 9., vasárnap (MTI) - A székelyföldi Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben - közölte az MTI-vel vasárnap a polgármester.
Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2023. július 8., szombat (MTI) - A román védelmi minisztériummal folytat tárgyalást jövő héten, és az úzvölgyi katonatemetőben szombaton felállított 150 fakereszttel létrehozott „román parcella” hivatalossá tételét kéri Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet vezetője - ezt ő maga közölte az Agerpres román állami hírügynökséggel.



